Gyilkostó

 

Erdély egyik legszebb természetes torlasztava. A Nagyhagymás-hegycsoport szerves része: a Kis-Cohárd (1352 m) és a Nagy Cohárd (1507) valamint a Gyilkoskõ (1381 m illetve 1406 m) között terül el. 1837-ben keletkezett, miután a Gyilkoskõ oldalából az agyagos lejtõtörmelék hegyomlásként zúdult alá és elgátolta a Békás patak vizét, amelynek fõ táplálói a Vereskõ, a Hagymás, Likas és a Cohárd patakok voltak. Régi neve Veres-tó (románul Lacu Rosu). Az egykori völgyet borító fenyõerdõ maradványai, megkövesedett rönkjei, csonkjai még ma is kiállnak a tó vizébõl. A vasoxidos, meszes víz konzerválta a fák csonkjait.
Gyilkostó

A torlasztó véglegesen 1838 nyarára alakult ki. Ekkor vízállása magasabb volt és kb. 1 km-rel hosszabban felnyúlt a Hagymás patak völgyébe.
A hagyomány szerint a “gyilkos “ elnevezés onnan ered, hogy a katasztrófa idején pásztorok legeltették juhaikat a lejtõkön, amikor hirtelen elnyelte õket a föld. Esõzéskor a beömlõ patakok sárgás-vörösre festik a tó vizét. Többen a vörös színû mészkõ rétegektõl származtatják a Veres-tó nevet.
A tó feltöltõdése lassú, de folyamatos. Egyes számításaiok zerint 130 év alatt 480.000 köbméter hordalék rakodott le a tóban, ami a tó tömegének mintegy 40 %-os csökkenését eredményezte. A Hagymás és a Vereskõ patakainak völgyében épített gátak (1960 illetve 1962-ben épültek) szerepük a felszíni vizek szállította hordalékok felfogása, leülepítése. Nagyobb esõzésekkor így is a Vereskõ-patak vasokkeres hordaléka rozsdavörösre színezi a tó vizét. Nyáron a tó vize felmelegszik 20 C°-ra, télen jégpáncél borítja. A Gyilkos-tó L-alakú, a tóhoz vezetõ utat 1912-ben kezdték építeni a Békény lokán felfelé.